Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Barcs Város Önkormányzata

P o l g á r m e s t e r é t ő l

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46.

Pf.: 62., Telefon: 82/462-459.

………. sz. napirendi pont

E L Ő T E R J E S Z T É S

Barcs Város Önkormányzatának közigazgatási területén a lakossági települési szilárd hulladék begyűjtése és elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítása 10 éven keresztül tárgyú  közbeszerzési eljárás teljes körű feladatának elvégzésére beérkezett ajánlatok elbírálásáról

Készült: Barcs Város Képviselő-testülete

2011. január 27-i ülésére

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 21. §. (1) bekezdésében előírtak szerint az önkormányzatoknak meg kellett szerveznie a települési szilárd hulladék jogszabályi feltételeknek megfelelő kezelését. Ennek megfelelően történt meg a közszolgáltató kiválasztása és a Képviselő-testület döntésével az önkormányzat középtávú közszolgáltatási szerződés keretében bízta meg 2003. január elsejétől, a BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.-t (7632 Pécs, Siklósi u. 52.) „a város közigazgatási területén belül rendszeres hulladékszállítással ellátott ingatlanokon összegyűjtött települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény, valamint a begyűjtőhelyek létesítésével és működtetésével.”

A BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.-vel (7632 Pécs, Siklósi u. 52.) települési szilárd hulladék kezelése tárgyában kötött közszolgáltatási szerződés 2009. december 31-ig hatályos, ezért a közszolgáltatási szerződés módosításával párhuzamosan a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására irányuló nyílt közbeszerzési eljárást folytatunk le, a közszolgáltató kiválasztása céljából, tekintettel közbeszerzési értékhatárokra is.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 148/2010. (VI.17.) számú határozatában „Barcs Város Önkormányzata részére hulladékkezelési közszolgáltatás ellátása közszolgáltatási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekről szóló 2003. CXXIX. törvény 92. § g) pontja alapján eredménytelenné nyilvánította és elrendelte az újabb közbeszerzési eljárás előkészítését. A határozatban foglaltak végrehajtásához azonban szükséges a közbeszerzési eljárás lebonyolítását, valamint szakmai támogatását végző szervezet kiválasztása.

Barcs Város Önkormányzatának közigazgatási területén a lakossági települési szilárd hulladék begyűjtése és elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítása 10 éven keresztül tárgyú közbeszerzési eljárás teljes körű feladatának elvégzésére az ajánlattételi határidő lejártáig (2011. január 21. napig) 3 db ajánlat érkezett, amelyek az alábbi ajánlattevők által kerültek benyújtásra:

  1. Mihalovics Gábor egyéni vállalkozó, hivatalos közbeszerzési tanácsadó (7636 Pécs, Neumann u. 20.)

Szolgáltatás értéke:      500.000 Ft (400.000 Ft + ÁFA)

  1. Köz Plusz Kft. (7121 Szálka, Napfény u. 18.)

Szolgáltatás értéke:      625.000 Ft (500.000 Ft + ÁFA)

  1. Platz Kft. (8700 Marcali, Ságvári u. 1. fsz.. 2.)

Szolgáltatás értéke:      850.000 Ft (alanyi ÁFAmentes összeg) Az ajánlati dokumentáció tervezett ára nettó 100.000 Ft., mely összeg fele a Megbízót illeti.

A fentiek értelmében javaslom a Képviselő-testületnek, hogy a közbeszerzési eljárás teljes körű lefolytatásával a legalacsonyabb ellenszolgáltatást nyújtó ajánlattevőt Mihalovics Gábort egyéni vállalkozót, hivatalos közbeszerzési tanácsadót bízza meg és hatalmazzon fel a közbeszerzési eljárás lebonyolítására irányuló megbízási szerződés aláírására.

Barcs, 2011. január 21.

Karvalics Ottó

polgármester

Határozati javaslat:

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete Barcs Város Önkormányzatának közigazgatási területén a lakossági települési szilárd hulladék begyűjtése és elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítása 10 éven keresztül tárgyú közbeszerzési eljárás teljes körű feladatának elvégzésével a legalacsonyabb ellenszolgáltatást nyújtó ajánlattevőt, Mihalovics Gábor egyéni vállalkozót, hivatalos közbeszerzési tanácsadót bízza meg. Felhatalmazza továbbá Karvalics Ottó polgármestert a közbeszerzési eljárás lebonyolítására irányuló,  400.000 Ft + ÁFA összeget tartalmazó, az előterjesztés mellékletét képező megbízási szerződés aláírására, valamint felkéri, hogy a közbeszerzési eljárás lebonyolításának ellenértékét (400.000 Ft + ÁFA összeget) Barcs Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetésébe tervezze be.

Felelős:            Karvalics Ottó

Határidő:          értelem szerint

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

Barcs, 2011. január 24.

Balázsné Dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyző

Megbízási szerződés

(„Szerződés”)

amely létrejött

egyrészről                    Barcs Város Önkormányzata (székhely: H-7571 Barcs, Bajcsy –  Zs. u. 46. adószám: 15397191-2-14,  képviseli: Karvalics Ottó polgármester, mint Megbízó („Megbízó”),

másrészről Mihalovics Gábor (székhely: 7636, Pécs, Neumann u. 20.) Hivatalos közbeszerzési tanácsadó, egyéni vállalkozó (váll. ig. szám: ES-359824, adószám: 61016860-3-22), mint Megbízott („Megbízott”)

Preambulum

Szerződő Felek megállapítják, hogy jelen szerződésben (a továbbiakban: Szerződés) szabályozzák együttműködésüket és a Felek jogait és kötelezettségeit érintő minden olyan kérdést, melyek a Felek szerződéses jogviszonyára alkalmazandóak. A Szerződés célja tehát, hogy meghatározza mindazon feltételeket, melyek alapján a Felek az egyes jogokat érvényesítik, a kölcsönösen megállapított szolgáltatásokat, illetve kötelezettségeket teljesítik a szakmai folyamatosság és az egyes feladatcsoportok tekintetében az összehangoltság biztosítása érdekében.

A Felek kapcsolatuk fő alapelveként deklarálják, hogy mindenkor a piaci tisztesség és a kölcsönös együttműködés fokozott követelményei szerint kívánnak eljárni.

1. A szerződés tárgya

1.1.      Megbízó a Szerződés aláírásával megbízza a Megbízottat az 1.2. pontban meghatározott feladathoz kapcsolódó, a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó közbeszerzéseinek előkészítésével, lebonyolításával és szakmai támogatásával.

A Szerződés tárgya:

Barcs Város Önkormányzatának közigazgatási területén a lakossági települési szilárd hulladék begyűjtése és elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítása 10 éven keresztül.

A feladat megkezdéséről a Megbízó írásban dönt, s a jelen szerződés a feladatba tartozó munkákra vonatkozó megbízást illetően és vonatkozásában ezzel lép hatályba.

Megbízott feladatát képezi különösen:

az eljárás eljárásrendjének, a közbeszerzési eljárás típusának kiválasztása, eljárás előkészítése, lebonyolítása és szakmai támogatása.

A Megbízó vállalja, hogy az előző 1.1.-1.3. pontokban nevezett feladatok ellátásához a Szerződés  fennállása alatt kizárólag Megbízottat veszi igénybe.

2.         Felek jogai és kötelezettségei

2.1.   Megbízott feladata. Megbízott a Szerződés 1.1. - 1.3. pontjában meghatározott feladatokat elvégzi a Szerződésben foglalt feltételek szerint, illetve a Kbt. 9. § (1) bekezdésében meghatározott független hivatalos közbeszerzési tanácsadó részvételét a Szerződés 1.1. – 1.3. pontjaiban előírt tevékenységek végrehajtása, főként a közbeszerzési eljárás előkészítése és lebonyolítása során teljes körűen biztosítja. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó személyét és tanácsadói jogosítványát igazoló okirat jelen megállapodás mellékletét képezi. A Megbízott feladata ellátása során Barcs Város Képviselő-testületének 255/2010. (XI.18.) számú határozatával elfogadott Közbeszerzési szabályzatában foglaltak alapján köteles eljárni. Eljárása során a felelősséget a kötelező felelősség biztosítása terhére vállalja.

2.2.   Személyes teljesítés. A Megbízott jogosult teljesítési segédet igénybe venni.

A teljesítési segéd adatai:

Név: Köz Plusz P Kft.

Székhely: 7121, Szálka, Napfény u. 18.

Cégjegyzékszám: 17-09-007758

Képviseli: Szabó-Gothard Máté ügyvezető

2.3.    Megbízó utasításai.  A Megbízott feladatainak ellátását a Megbízó utasításai szerint és érdekeinek megfelelően köteles teljesíteni. Megbízott minden esetben köteles Megbízót írásban értesíteni, ha annak utasítása szakszerűtlen és/vagy a Kbt. előírásaira figyelemmel nem szolgálja a Megbízó érdekeit.

2.4.   Információnyújtás.    Megbízó vállalja, hogy a Megbízottat feladatai hatékony és határidőben történő elvégzése érdekében szükséges információkkal folyamatosan ellátja. A Megbízó köteles az eljárás során legalább különösen az alábbi információk írásbeli formában történő átadására:

2.4.1. Az eljárás megkezdése előtt:

  1. a közbeszerzési eljáráshoz szükséges alapdokumentáció (műszaki, illetve egyéb szakmai követelmények, stb.) megfelelő példányszámú elkészítése és átadása olyan minőségben és részletességgel melynek alapján az eljárás kiírható;
  2. az eljárások megindítása előtt nyilatkozni az adott eljárás költségvetésbeli fedezetigazolásáról;
  3. az értékelési szempontrendszerrel kapcsolatos általános elvárásairól;
  4. az eljáráshoz kapcsolódó műszaki-pénzügyi követelményrendszerről (szakmai ajánlat előírásainak tartalma, helyszíni bejárás, beruházás vagy szolgáltatás pénzügyi-műszaki ütemezése)

2.4.2.   Az eljárás megkezdése után minden az eljárással kapcsolatos birtokába kerülő olyan információról, mely az eljárás eredményességére, jogszerűségére kihatással lehet.

2.5.   Felek együttműködése.   Szerződő Felek a Szerződés végrehajtása során folyamatosan együttműködnek. Ennek keretében folyamatosan tájékoztatják, értesítik egymást minden olyan eseményről, körülményről, amely a Szerződés teljesítésére hatással lehet.

2.6.   Felek közbeszerzési eljárási együttműködése.  Megbízó felkérést és általános meghatalmazást ad Megbízott részére a Szerződés tárgyát képező közbeszerzési eljárás

lebonyolítására az 1.2. pontban írt hatálybalépésre figyelemmel. Az általános meghatalmazás mellé Megbízó átadja nyilatkozatát a közbeszerzési eljárásra vonatkozóan azzal a tartalommal, hogy az eljárásban történő beszerzés pénzügyi fedezete biztosított, az eljárással beszerezni kívánt teljesítés előzetesen becsült értéke, az általa delegált bíráló bizottsági tagok nevét és elérhetőségét, javaslatait az eljárásban alkalmazandó általános bírálati szempontrendszerre.

2.6.1.   Megbízó köteles gondoskodni az általa jelölt bíráló bizottsági tagok üléseken történő részvételéről, aktív bíráló bizottsági munkájáról.

2.6.2.   Az adott eljárás előkészítése keretében a Megbízó köteles átadni az általa beszereztetni kívánt teljesítés műszaki dokumentációját, illetve egyéb paramétereit olyan formában, melynek alapján az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció elkészíthető. Megbízott amennyiben az átadott dokumentációval kapcsolatban jogsértést, szabálysértést vagy egyéb az eljárás eredményes lefolytatására kihatással levő problémát észlel, azt írásban haladéktalanul jelzi a Megbízó felé, meghatározva a problémát, annak eljárást befolyásoló hatását, az orvoslás rendjét, határidejét, és elkészítve az orvoslás közbeszerzési dokumentációját vagy annak tervezetét.

2.6.3.   Megbízott az eljárás alapjául szolgáló előkészítő dokumentáció birtokában kezdi meg a beszerzést. Elkészíti az ajánlati felhívást, kidolgozza a bírálati szempontrendszert és súlyszámokat, megtesz minden előkészítő cselekményt, amely ahhoz szükséges, hogy a jogszabályoknak megfelelő eljárás lebonyolítható legyen.

2.6.4.   Az eljárás előkészítése után Megbízott megküldi az ajánlattételi felhívást a Közbeszerzési Értesítőbe, valamint figyelemmel kíséri a hirdetmény megjelenését. A Megbízott a feladáshoz kapcsolódó minden egyes eseményről, főként a hirdetmény hiánypótlásáról, valamint a hirdetmény állapotáról tájékoztatja a Megbízót. A hirdetmény feladása során keletkezett dokumentumokat (aktafedőlap, hirdetmény eredeti, hiánypótolt tartalma, a Szerkesztőbizottságtól érkezett értesítő levelek) a Megbízott köteles azonnal jelen szerződés 6.1.1. pontjában meghatározott személynek elektronikus úton megküldeni.

2.6.5.   A dokumentáció térítés ellenében történő rendelkezésre bocsátását a Megbízónak kell biztosítania, melynek elkészítése Megbízott feladata. A Megbízott a dokumentáció tartalmát az ajánlattételi felhívásnak a Közbeszerzési Értesítőben való megjelenésének napján köteles véglegesíteni.

2.6.6.   A Megbízott az ajánlattételi határidő lejárta előtt a Kbt. 56. § által szabályozott kiegészítő tájékoztatás keretében érkezett ajánlattevői kérdéseket kezeli és rendszerezi, továbbá azokat a Megbízóval egyeztetve, írásbeli hozzájárulása mellett válaszolja meg.

2.6.7.   A beadott ajánlatokat a Megbízott kezeli, azokat a bíráló bizottság értékeli. A bontás, értékelés és bírálat során Megbízott ellátja a jogszabály által előírt adminisztratív teendőket.

2.6.8.   Az eljárás bírálati szakaszának lezárulta után a Megbízott a bíráló bizottság döntési javaslatát azonnal megküldi a Megbízó Szerződésben megjelölt kapcsolattartója részére. Ezzel egyidejűleg Megbízott elkészíti az összegzést és a tájékoztatót is.

2.6.9.   Megbízó kötelezettsége, hogy a döntési javaslat alapján a Kbt.-ben foglalt határidőket betartva döntsön az eljárás eredményéről, úgy, hogy az eredmény határidőben kihirdethető

legyen, valamint, hogy erre irányuló döntése esetén a szerződést a határidőket betartva megkösse.

2.6.10. A Megbízott az eredményt a Megbízó döntésének megfelelően kihirdeti, az ajánlattevők részére az összegzést átadja, illetve a tájékoztatót a hivatalos lapban közzéteszi.

2.6.11. A Közbeszerzési Értesítőben történő tájékoztatás közzététele után Megbízott az eljárás teljes dokumentációját Megbízó részére átadja.

2.6.12. Az eljárás során elfogadott szerződés nyertes ajánlattevővel történő megkötése a Megbízó feladata.

2.6.13. A Megbízott a Szerződés adott eljárással kapcsolatos lebonyolítói feladatait az eljárás vonatkozásában az eljárás eredményének kihirdetésével, az összegzések átadásával, valamint a tájékoztató megjelentetésével, illetve a teljes dokumentáció Megbízó részére történő átadásával teljesítette.

3.         Díjazás és számlázás

3.1.      Megbízási díj.  A Megbízottat megbízási díj illeti meg („Megbízási díj”) az alábbiak szerint:

Az 1.2. pontban foglalt feladatok ellátásáért 400.000,- Ft. + ÁFA, azaz négyszázezer forint + ÁFA.

Megbízott pénzfizetési kötelezettségének 50 %-át a szerződésben meghatározott teljesítési segédnek engedményezi. Ennek alapján a Felek kijelentik, hogy az engedményezett összegre a teljesítési segéd jogosult a Megbízottól függetlenül számlát kiállítani.

A Megbízási díj a 2.6.13. pontban leírt teljesítést követő 30 napon belül kibocsátott számla alapján, a Megbízott bankszámlájára történő átutalással kerül kifizetésre a számla átvételét követő 8 banki munkanapon belül.

3.2.      Egyéb költség.            A felek akként állapodnak meg, hogy a Szerződés 1.1.-1.2. pontjában meghatározott feladatok során, a Megbízott által készített árajánlat alapján, jelen eljárásban egyéb költség (eljárási díj) nem merül fel a Megbízó részéről.

3.3.   Számlázás.    Felek rögzítik, hogy a teljesítés igazolása önmagában nem teszi a Megbízott követelését elismertté, s nem teremt alapot a Megbízott számára Megbízási díjának követelésére. Pénzügyi és jogi szempontból a megbízási díjkövetelés létrejöttéhez az is szükséges, hogy a Megbízott a teljesítésigazolásban szereplő Megbízási díj összegéről kiállítsa a számláját.

3.4.   Tiszteletdíj.  Felek az eljárások bíráló bizottságába általuk delegált személyek tiszteletdíját maguk rendezik, azaz ezzel kapcsolatban Megbízottnak semmiféle kötelezettsége nincsen.

3.5.   Dokumentáció díja. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés tárgyát képező közbeszerzési eljárásban/eljárásokban Megbízott által készített ajánlatkérési dokumentáció értékesítéséből származó bevétel a Megbízót illeti.

4.         A Szerződés hatálya

4.1.      A Szerződés hatálybalépése. A Szerződés mindkét Fél által történő cégszerű aláírásának napján lép hatályba, nem számítva ide az egyes feladatcsoportokra vonatkozó egyedi hatálybalépést, és a Szerződés tárgyát képező közbeszerzési eljárásban/eljárásokban történő szerződéskötésig áll fenn.

4.2.      A Szerződés megszűnése.       A Szerződés megszűnik, illetve megszüntethető az alábbi módon:

(a)    közös megegyezéssel; vagy

(b)   felmondással (rendkívüli felmondás).

4.3.      Közös megegyezés.     A Felek a Szerződést közös megegyezéssel, írásban bármikor megszüntethetik.

4.4.      Felmondás.     Bármelyik Fél jogosult a Szerződést felmondással  megszüntetni, azonban az nem érinti a Szerződés egyes feladatcsoportra hatályban lévő részét, mert azt csupán azonnali hatályú felmondással lehet megszüntetni, ha a másik Fél a Szerződésben foglaltakat súlyosan megsérti és a jogsértés megszüntetésének a sértett Fél által írásban meghatározott határidő alatt, de legkevesebb 15 (tizenöt) napon belül nem tesz eleget.

4.5       Elszámolási kötelezettség.     A Felek a Szerződés közös megegyezéssel, vagy felmondással (rendkívüli felmondás) történő megszüntetése esetén is kötelesek elszámolni egymással.

5.         Titoktartás és adatkezelés

5.1.      Titoktartás.     Megbízott köteles a Szerződés teljesítése során tudomására jutott információt, adatot üzleti titokként kezelni.

Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy a Szerződés megkötésével, teljesítésével  kapcsolatosan, annak eredményeként, illetőleg egyéb módon tudomásukra jutott mindazon információt, adatot, amely a másik Félre, így különösen annak üzleti, pénzügyi, társasági jogviszonyaira vonatkozik („bizalmas információ”), minden körülmény között megőrzik, függetlenül attól, hogy azokat az érintett Fél üzleti titoknak minősíti vagy sem.

5.1.1.   A Felek egyúttal kötelezettséget vállalnak arra, hogy a bizalmas információkat sem a Szerződés időbeli hatálya alatt, sem annak megszűnését követően nem teszik harmadik személyek számára hozzáférhetővé, vagy azokat egyéb, a Szerződés tárgyával össze nem függő módon nem használják fel, illetve azzal nem élnek vissza. A Felek a bizalmas információkat kizárólag a Szerződés teljesítéséhez, az ehhez szükséges mértékben használják fel, és csak a teljesítésben közvetlenül részt vevő alkalmazottaik, illetve közreműködőik számára teszik hozzáférhetővé

5.1.2.   Nem tartozik a titoktartási kötelezettség körébe azon adat, illetve információ:

(a)    amely köztudomású;

(b)   amelyet nem a Szerződés megsértésével hoztak nyilvánosságra;

(c)    amely nyilvánosságra hozatali korlátozás nélkül a másik Fél birtokában volt már azelőtt, hogy azt a nyilvánosságra hozó Féltől megkapta volna;

(d)   amelyet a használó Fél olyan harmadik féltől kapott, aki jogszerűen szerezte meg vagy hozta létre azt, és akit nem köt a nyilvánosságra hozatali tilalom;

(e)    amelyet az egyik Fél a másik Fél bizalmas információjának felhasználása nélkül maga hozott létre; vagy

(f)     amelyet az adott Félnek - jogszabályban meghatározott - kötelessége átadni az illetékes hatóság számára.

5.2.      Adatkezelés.   Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződéssel összefüggésben egymásnak átadott, illetve egymás tudomására hozott végfelhasználói nevet, személyes vagy egyéb adatot tartalmazó listát, regisztert, illetve az ezzel kapcsolatos adatokat, információkat a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint egyéb adat - és titokvédelmi szabályok előírásainak megfelelően kezelik és sem a Szerződés időbeli hatálya, érvényessége alatt, sem annak megszűnését követően a Szerződésben foglalt jogviszonytól eltérően, a másik Fél engedélye nélkül, saját, valamint harmadik személyek céljaira nem használják fel, harmadik személyek számára nem teszik hozzáférhetővé, azzal egyéb módon sem élnek vissza. Ezen kötelezettségei megszegésével okozott kárért a szerződésszegő Fél kártérítési felelősséggel tartozik.

5.3       Titoktartás és adatkezelés személyi hatálya.  A titoktartási és adatvédelmi kötelezettség a szerződő Felek alkalmazottját, tagját, megbízottját a Felekkel azonos módon terheli. Felek megállapodnak ugyanakkor abban, hogy a Megbízott hivatalos anyagaiban - Internet, nyomtatott- és elektronikus prospektusok, prezentációs anyagok - referenciaként a Megbízó nevét – a Megbízó külön engedélye nélkül – feltüntethesse.

6.         Egyéb kikötések

6.1.      Értesítések.     A Szerződéssel kapcsolatos valamennyi értesítést és nyilatkozatot írásban kell teljesíteni, amelynek módja lehet:

a)   személyes átadás (a kézbesítés megtörténtét tanúsító okirat mellett),

b)  ajánlott postai küldemény,

c)   visszaigazolt e-mail, vagy

d)  telefax üzenet.

6.1.1.   A nyilatkozat másik Fél részére történő megküldésének bizonyítása - vita esetén - a küldő Felet terheli. A kapcsolattartásra jogosult személyek megnevezése és értesítési címe a következő:

Megbízó részéről:

Név: Karvalics Ottó

Telefon: +36-30/280-6465

e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

fax: +36-82/463-176

Megbízott részéről:

Név: Mihalovics Gábor

Telefon: 06-30/929-8873

fax: 06-72/820-071

6.2       Felek helyzete.                       A Felek kijelentik, hogy velük szemben csőd-, felszámolási vagy végrehajtási eljárás nincs folyamatban, illetve ilyen eljárások bekövetkezésének veszélye nem áll fenn. A Felek vállalják, hogy egymást haladéktalanul értesítik, amennyiben olyan körülmény merülne fel, amely jelen pontban foglalt valamely eljárás kezdeményezését eredményezheti.

6.3       Részleges érvénytelenség.       A Szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége nem érinti a többi rendelkezés érvényességét. Ebben az esetben az érvénytelen rendelkezés olyan érvényes rendelkezéssel helyettesítődik, amely a Felek eredeti akaratával a leginkább összhangban áll. A részbeni érvénytelenség miatt az egész Szerződés csak akkor válik érvénytelenné, ha bizonyítható, hogy azt a szerződő Felek az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg.

6.4       Jogok gyakorlása.        Amennyiben valamely szerződő Fél a Szerződés alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem jelenti az adott jogról való lemondást.

6.5.      Módosíthatóság.     A Szerződés vagy annak bármely rendelkezése kizárólag írásban, mindkét Fél cégszerű aláírásával módosítható.

6.6.      Jogviták eldöntése.     A Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződésből eredően közöttük felmerülő valamennyi vitás kérdést a Szerződésben megjelölt kapcsolattartó személyek segítségével, tárgyalás útján kísérlik meg rendezni, a következőkben ismertetett eljárás szerint:

Felek a vitás helyzet kialakulását követő 15 napon belül egymással személyesen kötelesek tárgyalást folytatni. Amennyiben a vitát nem sikerülne rendezni a megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdését követő 30 (harminc) napon belül, akkor a Szerződésből eredő jogviták eldöntésére a Felek alávetik magukat hatáskörtől függően a Barcs Városi Bíróság, illetve a Somogy Megyei Bíróság kizárólagos illetékességének.

6.7.      Közpénzek felhasználása.      Megbízott tudomásul veszi a költségvetési pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2190/2002. (VI. 21.) Korm. határozatban foglaltaknak megfelelően a Szerződésben szereplő pénzeszközök tekintetében az Állami Számvevőszék által ellenőrzéssel megbízott személyek és szervezetek ellenőrzési jogosultságát, továbbá a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvényben foglaltakat, különös tekintettel arra a szabályra, mely szerint a szerződés lényeges tartalmáról szóló tájékoztatást a Megbízó nem tagadhatja meg az üzleti titokra való hivatkozással.

6.8.      Példányszám.  A Szerződés 4 (négy) példányban készült el és került aláírásra magyar nyelven, amiből 2-2 (kettő-kettő) példány a Feleké.

6.9.      Irányadó jog.   A Szerződésre, annak értelmezésére és a Felek közötti bármely jogvitára a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a Szerződés ügyleti akaratukat mindenben helyesen tartalmazza, ezért azt erre megfelelően felhatalmazott képviselőik útján cégszerűen aláírják.

Kelt: Barcs, 2011. január …...

_______________________

Megbízó

Karvalics Ottó polgármester

Barcs Város Önkormányzata

_______________________

Megbízott

Mihalovics Gábor

Egyéni vállalkozó

Ellenjegyzem:

Barcs, 2011. január ……..

Balázsné dr. Vástyán Krisztina