Ma 2020. augusztus 10., hétfő, Lőrinc napja van. Holnap Zsuzsanna és Tiborc napja lesz.

Szakosztályvezető:
Molnár László

Cím:
7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34.

Tel.: 06-30/667-2180
BVSE Sakkszakosztálya.

2008. év értékelése, beszámoló.

Mivel minden hétfőn szakosztályi házi versenyek illetve edzések vannak, ezért külön szakosztályi gyűléseket nem tartunk. Minden év februárjában tartunk egy éves beszámoló taggyűlést.
Létszámunk változó, jelenleg 11 fő. Ebből aktívan részt vesznek a foglalkozásokon és versenyeken 6-8 fő és 3-4 fő pártoló tagunk is van.
Megrendeztük a városi ifjúsági bajnokságokat az idén minden korcsoportban. A felnőtt egyéni Rapid Sakkbajnokságot is megrendeztük november 22-én.

Részt vettünk:
- 2008. 07.18-19-20 és 26-27-én a nagyatádi városi bajnokságon 2x2 órás minősítő versenyen 4 fővel. Darvas Ferenc a két éves jó eredménye után értékszámát 1894 pontra növelte.
- 2008.09.13-án Kaposváron a Böszörményi Nagy Géza emlékversenyen vettünk részt 4 fővel.
Ebben az évben is folytattuk a �Csillag Étterem Kupa� versenysorozatot, ahol fordulónként az első három helyezett vásárlási utalványt kapott. A hatodik, egyben záró fordulót december 13-án rendeztük meg. A hat forduló összesített eredménye alapján a 2008. évi kupát Deák József nyerte el 52 egyéni pontos eredménnyel.
Jövőre is megrendezzük a városi korcsoportos és a felnőtt bajnokságot valamint folytatjuk hat fordulóval a �Csillag Étterem Kupa� versenysorozatot. .
Sakkoktatás is folyik az Arany János Általános Iskolában és a Dráva Völgye Középiskolában. Alsó és felső tagozatos tanulókkal folyik az oktatás 8-10 fővel. A Dráva Völgye Középiskolában októbertől Hajdú József tanár vezetésével a rendszeres sakkoktatás folyik. A diákolimpiákon információ hiány miatt nem tudtunk részt venni, de 2009-ben az új megyei vezetés ígérete alapján időben megérkezik a versenykiírás és várhatóan két csapattal veszünk részt a megyei sakkolimpián.

***


Szakosztály 2006. évi működése.

Mivel minden hétfőn szakosztályi házi versenyek illetve edzések vannak, ezért külön szakosztályi gyűléseket nem tartunk. Minden év februárjában tartunk egy éves beszámoló taggyűlést.
Létszámunk változó, jelenleg 10 fő. Sajnos hárman kiléptek illetve más városba költöztek, ketten beléptek, így létszámunk jelenleg 10 fő. Pénztárosunk távozása miatt Dr. Iliásics Károlyt választottuk meg szakosztályunk pénztárosának. Más személyi változás nem történt.
Megrendeztük a városi felnőtt rapid bajnokságot, de az ifjúsági bajnokságokat a kis létszám miatt nem sikerült megrendezni. Sikerült megrendezni a III. Sakkfesztivált, ahol a nagyatádi sakkozók négy fős csapatával mérkőztünk meg.

Részt vettünk:
- 2006.07. 14-15-17 és 22-23-án a nagyatádi városi bajnokságon 2x2 órás minősítő versenyen 4 fővel.
- 2006.09.09-én Kaposváron a Böszörményi Nagy Géza emlékversenyen vettünk részt 5 fővel.
- 2006.10.28-án rendeztük meg a városi rapid bajnokságot.
Jövőre tervezzük a város napi rendezvényekhez kapcsolódva a IV. Sakkfesztivált és a városi sakkversenyeket. Részt veszünk több meghívásos versenyen Kaposváron, Nagyatádon és Szigetváron.

2006.11.09-én a Boróka Vendéglő kisterméből sikerült átköltöznünk a felújított Művelődési Központ felső tanácskozó termébe így hétfőnként a sakkfoglalkozásainkat már itt tartjuk nagyon kultúrált körülmények között.
Sakkoktatás is folyik az Arany János Általános Iskolában és a Dráva Völgye Középiskolában. A diákolimpiákon korlátozott számban tudtunk részt venni, mert a távoli rendezés miatt nem volt módunkban benevezni. Sajnos a felső tagozatos sakkozók inkább a focibajnokságokat részesítették előnyben, így csak alsó tagozatos tanulókkal folyik az oktatás. A Dráva Völgye Középiskolában az átépítés miatt szünetelt a sakkoktatás. Ezért is nem tudtuk megrendezni az ifjúsági városi versenyeket.

***

A BVSE Sakkszakosztályt 2005.05.10-től felvették a Magyar Sakkszövetségbe. A Magyar Sakkszövetségtől 10 főnek kértük meg a hivatalos regisztrációs kártyát, azért, hogy érvényes Élő-pontokat tudjunk szerezni. Ez négy főnek a nagyatádi városi nyílt bajnokságon sikerült is.

Létszámunk változó, jelenleg 11 fő. Befizettük a tagdíjat 11 főre a BVSE számára és a Magyar Sakkszövetségnek is a félévi tagdíjat.

Megrendeztük és most fejeztük be a városi felnőtt és korcsoportos ifjúsági bajnokságokat. Köszönet az oklevelekért és az érmekért Horváth Gábor sportreferensnek. Sikerült megrendezni a nagyon jó hangulatú II. Sakkfesztivált, amelyen két nagyatádi sakkozó adott "négykezes" sakkszimultánt.

Részt vettünk:
- 2005.01.22-én a nagyatádi "Téli Kupán" 4 fővel

- 2005.07.15-17 és 23-24-én a nagyatádi városi bajnokságon 2x2 órás minősítő versenyen 4 fővel.

- 2005.09.11-én a Zrinyi napokon szimultánon és snell versenyen 5 fővel.

- 2005.09.24-én a határfutáskor a verőcei sakkozókkal kétfordulós 2x25 perces rapidversenyen.

- 2005.11.26-án a nagyatádi "Téli Kupán" 7 fővel.

Idén tervezzük a város napi rendezvényekhez kapcsolódva a III. Sakkfesztivált és a városi sakkversenyeket. Részt veszünk több meghívásos versenyen Kaposváron, Nagyatádon és Szigetváron.

Ebben az évben a Boróka Vendéglő kistermében voltak hétfőnként a sakkfoglalkozásaink. Még nem tudjuk jövőre mi lesz, mert az éttermet délutánonként be akarják zárni. Reméljük, hogy a Művelődési Ház átalakítása után állandó helyet kapunk a felső szinten kialakított tanácsteremben. Erre ígéretet kaptunk Vértes György igazgatótól. Valamint a Városi Strandot is be szeretnénk vonni a sakkélet népszerűsítésébe szabadtéri sakktábla elhelyezésével és esetleg 5-6 db sakk készlet bérelhetőségével kihasználva a vendéglő teraszának asztalait.

Sakkoktatás is folyik az Arany János Általános Iskolában és a Dráva Völgye Középiskolában. A diákolimpiákon korlátozott számban tudtunk részt venni, mert a távoli rendezés miatt nem volt módunkban benevezni. Reméljük, hogy jövőre a megyei sakkszövetség kérésünket figyelembe veszi és Kaposvár térségében rendezi meg a diákolimpia egyéni és csapat bajnokságát.

Összességében megállapítható, hogy az alapfeladatok ellátását Barcson biztosítani tudtuk, és a médiákon keresztül népszerűsítettük ezt a szép játékot.

A BVSE Sakkszakosztály 2006 évi programja.

Erre az évre csak a betervezett versenyeket illetve kisebb programokat valósítjuk meg.

Most június 17-én rendezzük meg a III. Sakkfesztivált. A helyszínként a strandot szeretnénk biztosítani. Így a sakk népszerűsítése is folyamatos lesz. A sakkfesztivál vendége a nagyatádi csapat lesz. Velük 16 fordulós villámversenyt játszunk.

Júliusban a nagyatádi városi nyílt bajnokságon veszünk részt. Ez kilenc fordulós és értékszám szerző verseny. Öt versenyzőnknek kértük meg és megkaptuk a regisztrációs kártyát így módunk lesz rá, hogy értékszámunkat növeljük.

Ezen felül a városi alapbajnokságokat rendezzük meg októbertől novemberig.