TÉLAPÓ A FÜRDŐN
Kedves szülők, gyerekek!
2009. december 4-én pénteken 16.30-tól Télapó Ünnepséget tartunk, amelyre szeretettel meghívunk benneteket! Közreműködnek a Zeneiskola növendékei.
Mindenkit szeretettel várunk!
Kirándulás Barcs-Drávaszentesre a Duna - Dráva Nemzeti Park (DDNP) Oktatóközpontjába
Rövid ismertető az alapításól, működésről majd túravezető közreműködésével séta az ott található tanösvényen. A település középéről induló kb. 2 km hosszú földút mentén a látogatók a "Drávaszentesi üde rétek" történetével és élővilágával ismerkedhetnek. Az út a Központból indulva elhalad az őshonos állatbemutató mellett és a Rinya " patak árterén kialakított vizes élőhely madármegfigyelő tornyánál ér véget ahonnan csodálatos a belátható a terület. Külön kiemelnénk a réten legelésző szürkemarha gulyát.
Sétahajózás a Dráva-folyón
A Dráva a Tiroli Alpokban, az olasz-oszták határ közelében ered. Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Magyarország érintésével, mintegy 720 km-es útja végén torkollik a Dunába. Hazánk területét Őrtilosnál éri el, s Matty határában hagyja el. A jelenlegi főmeder, illetve az államhatár kialakítása a 18. századtól emberi hatásnak is köszönhető.A festői szépségű Dráva folyó történetével akár egy kellemes folyóparti séta de akár egy romantikus sétahajózás alkalmával is megismerkedhetnek.
Csomoros-szigeti tanösvény (149 fkm a Dráva folyón)
Ezt a különleges tanösvényt a Barcstól három kilométerre lévő szigeten találhatjuk a Dráva folyón. A sziget vízijárművel (sétahajó, kajak-kenu) szabadon felkereshető. Kikötés után körbesétálva több mint húsz információs tábla ismerteti a Dráva folyó és szigeteinek élővilágát.
Múzeumlátogatás - Dráva Múzeum
A néprajzi gyűjtemény közel háromnegyed részét nemzetiségi (német, horvát) falvak anyagai képezik. Gazdag A néprajzi gyűjtemény, közel háromnegyed részét nemzetiségi (német és gyűjteménnyel rendelkezünk a Dráva mente horvát viseleteiből és különféle háziszőttesekből. Nagy figyelmet szentelünk a hétköznapok tárgyi világának, a mindennapi használati és a gazdasági eszközöknek is. Régészeti gyűjteményünk megyei szinten is gazdagnak mondható. A nálunk őrzött leletekre és kutatási eredményeinkre támaszkodva több tudományos közlemény, szakdolgozat jelent meg.