Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Barcs Város Önkormányzata

P o l g á r m e s t e r é t ő l

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46.

Pf.: 62., Telefon: 82/462-459,

     82/ 463-176

 

 

 

 

 

1. sz. napirendi pont

 

 

 

 

 

T Á J É K O Z T A T Ó

 

A két ülés közötti tevékenységről

 

 

 

 

J E L E N T É S

 

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

 

 

 

 

B E S Z Á M O L Ó

 

Az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről

 

 

 

 

 

TÁJÉKOZTATÓ

a két ülés közötti tevékenységről

 

Karvalics Ottó polgármester úr

 

találkozott és megbeszélést folytatott:

 

  • Varga Ilonával a Szociális Központ vezetőjével arról, hogy az intézet tulajdonát képező használt Ford Transit személyszállító kisbusz, Az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosításról, a használatának és forgalmának rendjéről szóló 2/2010. (II.5.) rendelet 5 § (5) bekezdése alapján képviselő-testületi döntés nélkül, 100.000,- forintért kerül értékesítésre.
  • Balogh Balázzsal a Ghost’s M.C. Motoros Klub helyi szervezőjével, aki elmondta, hogy az idén is szeretnének a városban motoros találkozót, illetve motoros kiállítást szervezni és ehhez kérte a polgármester, illetve a város támogatását.
  • György Bélával a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójával a turizmust és a Dráva használatát érintő kérdésekről.
  • Dr. Cserti István rendőrkapitánnyal a rendőrség ezévi feladatairól és a polgárőrséget érintő törvényi változásokról.
  • Závoczky Szabolccsal a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatójával a turizmus és a Dráva adta lehetőségek kihasználásáról.
  • a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatójával Laki Zoltánnal a  Dráva használatról.
  • a civil szervezetek vezetőivel. Elmondta, hogy az önkormányzat a város civil szervezeteinek támogatását, ötleteit és aktivitását kéri az idei év kulturális rendezvényeinek lebonyolításában.
  • Hegyi Zsuzsannával a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság igazgatójával a turisztikai lehetőségekről, pályázatokról.

 

részt vett:

 

  • a Híd Televízió interaktív fórumán. Értékelte az elmúlt évet és az idei évek elképzeléseiről, lehetőségeiről beszélt.
  • a hivatásos tűzoltóság állam részére történő átadásának állománygyűlésén.
  • Kaposváron a Megyecímer adományozásának 514. évfordulója tiszteletére rendezett rendezvénysorozat ünnepélyes zászlófelvonásán és a Megyenapon.
  • a Barcs és 17 társult település Szennyvíz-tulajdonközössége ülésén, ahol a pertársasággal kapcsolatos ügyvédi megbízási díj rendezéséről tárgyaltak. A korábbi döntéseknek megfelelően Darány és Kastélyosdombó községek a rájuk eső ügyvédi és egyéb költségeket nem vállalták, ezért ezek a költségek a pertársaságban érintett további 14 önkormányzat között kerültek felosztásra. Istvándi Község képviselő-testülete azonban ezen további költség viselését nem vállalta, erről testületi döntés született. Ezzel a döntéssel további akadály gördült a per megindítása elé, ez tette indokolttá a Tulajdonközösség ülését. Dönteni kellett a per további sorsáról. Darány és Kastélyosdombó önkormányzatok – a per folytatását elősegítve – vállalták, hogy a rájuk eső költségeket viselik. Ennek értelmében valamennyi érintett önkormányzatnak új határozatot kell hozni. A Tulajdonközösség felhatalmazta Barcs város polgármesterét a per megindítására.
  • a verőcei VIROEXPO 2012 megnyitóján.
  • Kaposváron a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóságának elnökségi ülésén.

Baráti látogatást tettek testvérvárosunk Verőce polgármesterénél Ivica Kirinnél.

Január 20-án, polgármester és alpolgármester urak előtt egy fő tett állampolgársági esküt.

A Barcs 2019 és a Barcs 2020 kötvények okiratcseréje megtörtént, az új okiratok aláírásra kerültek.

 

Racsek József alpolgármester úr

 

(alpolgármester és polgármester közös programjainak részletes leírása polgármester úr programjainál olvasható)

 

részt vett:

 

  •  a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatójával, Závoczky Szabolccsal a turizmusról folytatott megbeszélésen.
  • a civil szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésen.
  • a megtartott városkörzeti találkozókon
  • a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai, az Egészségügyi, Szociálpolitikai, az Oktatási, Művelődési, Sport, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi és a Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottságok ülésein.
  • a VIROEXPO 2012 megnyitóján Verőcén.

megnyitotta, köszöntőt mondott:

  • a dél-somogyi ultitalálkozó barcsi versenyét.
  • a Magyar Kultúra Napján köszöntötte a megjelenteket, kitüntetetteket és átadta a kitüntetéseket.

A polgármesteri fogadónapon fogadta a lakossági ügyfeleket.

Január 10-én alpolgármester úr előtt négy fő tett állampolgársági esküt

A köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények értékelésének határideje 2011. december 31. napja volt. A címzetes főjegyző asszony értékelése is e határidőn belül megtörtént.

A Képviselő-testület előző havi ülésén tárgyalta a „Tájékoztató a 2011. évi temető üzemeltetési feladatok ellátásáról” című előterjesztést. Az ott elhangzott képviselői felvetésre az alábbi tájékoztatást adom: Barcs Városban 2011. évben a születések száma 77, míg a halálozások száma 139 volt.

A városkörzeti találkozók részben megtörténtek, az ezekről készült részletes beszámoló a következő két ülés közötti tájékoztató részét képezi.

Polgármester úr kéri a tisztelt képviselő-testületet, hogy szabadságának ütemezése a parlamenti programjához igazodóan kerüljön beterjesztésre.

Barcs, 2012. január 20.                               

 

    Karvalics Ottó

                                                                                                               polgármester

 

 

 

Határozati javaslat:

A képviselő-testület a két ülés közötti tevékenységről szóló tájékoztatót elfogadja.


Barcs Város Önkormányzatát érintő pályázati lehetőségek összefoglalása

Időszak: 2011. 12. 15 - 2012. 01. 19.

Sor-szám

Pályázat címe

Pályázat rövid összefoglalója

1.

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése - "Tudásdepó Expressz" támogatására Kódszám: TIOP - 1.2.3/11/1

Az Új Széchenyi Terv céljaival összhangban a konstrukció célja, hogy erősítse a könyvtárak oktatási-képzési szerepét a könyvtárak együttműködésén alapuló, korszerű IKT infrastruktúra-fejlesztéssel; a közoktatás támogatása érdekében megteremtse az infrastrukturális feltételeket a könyvtárak együttműködésén alapuló szolgáltatások fejlesztéséhez, a könyvtárakban őrzött dokumentumokhoz és információvagyonhoz történő, helytől független, egyenlő esélyű hozzáféréshez.

Jelen pályázati kiírás keretében pályázhat:

I/a komponens esetében a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő közkönyvtár, vagy fenntartója; amennyiben a nyilvános könyvtár városi vagy községi könyvtár.

I/b komponens esetében iskolai könyvtár, vagy annak fenntartója.

II. komponens esetében (könyvtárbusz beszerzésre) kizárólag az alábbi megyék megyei könyvtára pályázhat: Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson- Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Baranya megye.

Támogatható tevékenységek köre

I/a komponens: települési (nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő városi és községi könyvtárak) könyvtárak informatikai, valamint a fogyatékossággal élők számára biztosítandó speciális könyvtári szolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztése.

I/b komponens: iskolai könyvtárak informatikai, valamint a fogyatékossággal élők számára biztosítandó speciális könyvtári szolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztése.

II. komponens: könyvtárbusz beszerzése és felszerelése, kizárólag a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer /KSZR/ rendszerben szolgáltató megyei könyvtárak számára.

Támogatás mértéke A projekt elszámolható összes költségének 100%-a.

Támogatás összege - Az I/a, illetve I/b komponens esetében az (akár önállóan, akár konzorciumban benyújtott pályázat esetében) egy projekt keretében igényelhető támogatás mértéke: minimum 5 millió forint, maximum 8 millió forint; kivéve önállóan pályázó iskolai könyvtár esetében a támogatás mértéke maximum 5,5 millió forint.

- A II. komponens esetében az egy projekt keretében elnyerhető támogatás mértéke minimum 80 millió, maximum 130 millió Ft.

A pályázatok benyújtása kizárólag postai úton, 2012. február 17.-2012. május 31. között lehetséges

2.

Társadalmi Megújulás Operatív Program
"Tudásdepó-Expressz" - Országos könyvtári szolgáltatások bővítése, fejlesztése az oktatás és képzés

támogatásának érdekében c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.2.4.B-11/1

Támogatható tevékenységek köre

I. komponens: Országos elektronikus könyvtári szolgáltatások bővítése és fejlesztése

A komponens keretében Országos Elektronikus Dokumentumküldő Rendszer (OEDR) kialakítása támogatott, amely segítségével a szerzői jog által nem védett dokumentumok mellett a védett tartalmak elektronikus formában történő legális szolgáltatása is lehetővé válik. Az OEDR rendszer elektronikus felületen keresztül lesz elérhető, azaz nemcsak könyvtárból, iskolából, de akár otthonról is megrendelhetők a kért anyagok.

Az OEDR megvalósításához kapcsolódóan támogatható a rendszer működtetéséhez szükséges szoftverek kifejlesztése, más közgyűjteményi adatbázisokkal történő adatszinkronizálás, a szükséges eszközök beszerzése és a rendszert működtető munkatársaknak a működtetéshez szükséges képzése, a pályázati útmutató C1.1-C1.3 pontjaiban kifejtettek szerint.

II. komponens: Országos olvasáskultúra fejlesztő programok és programsorozatok megvalósítása az iskoláskorúak, valamint a leszakadó térségek felnőtt lakossága körében (esetükben előnyt jelent a könyvet nem olvasó felnőttek bevonására irányuló programok megvalósítása), valamint az olvasáskultúra-fejlesztő programokhoz szorosan kapcsolódó médiakampány lebonyolítása, a pályázati útmutató C1.1-C1.3 pontjaiban részletezettek szerint.

A projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a. Könyvtári szolgáltatásfejlesztés: Közszolgáltatásért járó ellentételezés; támogatási intenzitás: 100%.

A pályázatok benyújtása 2012. február 6-tól 2012. április 23-ig lehetséges

3.

TRD Inno Technológiai Kutató és Fejlesztő Kft. pályázatot hirdet nagy mennyiségű számítógép, tablet pc, multifunkciós nyomtató eszköz ingyenes kiosztására

A TRD Inno Technológiai Kutató és Fejlesztő Kft. pályázatot hirdet nagy mennyiségű számítógép, tablet pc, multifunkciós nyomtató eszköz ingyenes kiosztására.

1. Számítógépek: használtak, Pentium 4 típusúak, különböző teljesítményűek. Teljes konfigurációban kerülnek kiosztásra: egér, billentyűzet, monitor, kábelek, stb.

2. Multifunkciós eszközök (másolók, szkennelők, nyomtatók): HP típusú újak

3. Tablet pc-k, újak: Apad 7 tip. 8650 replacement tablet pc, android operációs rendszerrel, 4GB, 256, kamera, wifi. Ha a felajánlónál a pályázati idő alatt típuscsere történik, a korszerűbb kerül kiosztásra.

Az új számítógépeken a gyártó által telepített Android operációs rendszer fut. A használt gépekre magyar nyelvű operációs rendszert (Ubuntu Linux) és irodai programcsomagot telepítettünk, így azok még hosszú évekig képesek az irodai feladatok tökéletes ellátására, mindemellett alkalmasak Windows operációs rendszerek futtatására is. Az új eszközökre 1 év gyártói garancia érvényes. 

Egy pályázatban minden eszközből max. 2 db pályázható. 

A pályázat postára adási határideje: 2012. március 30. 

A pályázathoz kapcsolódó elérhetőség: e-mail:  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , honlap: www.pife.org
Telefon: 20/552-42-60 munkanap 8-17 h-ig (a jobb dokumentálhatóság érdekben a fontosabb kérdéseit írásban e-mailben is felteheti)

4.

A „foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára" című pályázat TÁMOP-6.2.4./A/11/1

A konstrukció intézményi létszámbővítéshez, új munkakörben történő foglalkoztatáshoz, ún. mobil teamek létrehozásához valamint a többletteljesítményt nyújtók foglalkoztatásához nyújt támogatást egészségügyi intézmények számára a hiányzó vagy az új funkciókhoz illeszkedő orvosi, szakdolgozói kapacitások biztosítása érdekében.

A mintegy 6,625 milliárd forintos keretösszeg kizárólag a konvergencia régiókban használható fel.

Támogatás mértéke

A projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a.

Támogatás összege

A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege:

Legalább 2.000.000 Ft, de legfeljebb 200.000.000 Ft lehet az alábbi korlátozással:

• Az önálló járóbeteg-szakellátó intézmények, illetve a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi szolgálatok és fogorvosi szolgálatok által elnyerhető támogatás minimális összege 2.000.000 Ft, maximális összege 50.000.000 Ft.

• A városi szintű kórházak, szakkórházak esetén a támogatás minimális összege 10.000.000 Ft, maximális összege 50.000.000 Ft.

• Egyetemek, megyei szintű kórházak, az egészségügyért felelős miniszter által irányított közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújtó háttérintézmény (ideértve az országos intézetek)esetén a támogatás minimális összege 50.000.000

Ft, maximális összege 200.000.000 Ft.

A pályázatok benyújtása 2012. március 8-tól 2012. március 20-ig és 2012. május 2-től 2012. május 16-ig lehetséges kitöltő program segítségével. A kitöltő program előreláthatólag 2012 februárjában fog megjelenni az NFÜ honlapján.

 

5.

A sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja

TÁMOP-3.2.4.a.11/1-/2

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja” című pályázati kiírás.

A pályázati felhívás célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében, oktatásában részt vevő intézmények (speciális és többségi) szervezete és működése alkalmassá váljon az inkluzív nevelés megvalósítására, megújuljon az intézmények pedagógiai gyakorlata, megvalósuljon a gyermekek körében megnyilvánuló képességbeli és tanulási szükségleteihez való alkalmazkodás.

Támogatás mértéke: A projekt elszámolható összes költségének 100 %-a.

Támogatás összege: A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege: legalább 10 millió Ft, de

legfeljebb 30 millió Ft lehet.

A pályázat keretösszege a Közép-magyarországi régióban 250 millió forint, a konvergencia régiókban 1 milliárd forint.

A pályázatok benyújtása 2012. február 20-tól 2012 április 15-ig lehetséges. A pályázatok benyújtása és elbírálása egy szakaszban/több szakaszban/folyamatosan történik.

 

6.

A szociális és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése

TÁMOP-5.4.9-11/1

A konstrukció közvetlen célja a szociális és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése, működési hatékonyságának javítása olyan szolgáltatás-koordináció kialakításával, mely a lakosság problémáira komplex megoldást nyújt, a felmerülő igényeknek megfelelően működő, probléma centrikus, rövid reakcióidejű szociális szolgáltatásokkal.

Kiírás kerete:3.008.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: 20.000.000 Ft- 35.000.000 Ft.

Támogatás mértéke: A projekt elszámolható összes költségének 100 %-a.

A pályázatok benyújtása a felhívás megjelenését követő 10. naptól kezdve 2012. február 28-ig lehetséges.

 

 

 

 

 Tájékoztató a só szoba működéséről

soszoba

 

 

Készült: Barcs Város Képviselő-testülete

2012. január 26-i ülésére

J E L E N T É S

 

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

 

Barcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 251/2011. (XII.22.) sz. határozatával  a Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Kft. (7632 Pécs, Siklósi u. 52.), mint hulladékkezelési közszolgáltató által elkészített költségelemzés alapján 2012. évre a lakossági hulladékszállítás, kezelés díját 79.806.847 Ft. + 25 %  ÁFA összegben állapította meg, amely 110 literes szabvány gyűjtőedényre vonatkoztatva 188 Ft + 25 % ÁFA/ürítés, 120 literes tárolóedény esetén 205 Ft + 25 % ÁFA/ürítés. Jóváhagyta továbbá a lakosságnál keletkező inert hulladék elszállítási díját 3.500 Ft + 25 % ÁFA/t értékben, valamint a matricával ellátott műanyagzsák árát 320 Ft + 25 % ÁFA/db értékben.

 

A döntésről az érintetteket értesítettük.

 

 

1. Barcs Város Képviselő-testülete 252/2011. (XII.22.) sz. határozatával a helyi buszközlekedés bevezetésére irányuló 120/1997. (VI. 26.) sz. határozatát módosította úgy, hogy a határozatban megfogalmazott hat járatpár közlekedtetését négy járatpárra csökkenti, így a kora reggeli, illetve a késő délutáni (a jelenlegi menetrend szerint, a Vasútállomásról 5.45 és 16.50 órakor induló, és vissza a Virág utcából 6.00, és 17.00 órakor induló) járatpárokat törli a helyi buszközlekedés menetrendjéből.

  1. 2.Barcs Város Képviselő-testülete a helyi menetrend szerinti buszközlekedés közszolgáltatási szerződésének 2-es számú mellékletét képező menetrendet a négy járatpár közlekedtetésének figyelembevételével elfogadta, és felhatalmazta a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására.
  2. 3.A Képviselő-testület a helyi buszközlekedés bevezetésére irányuló módosított 120/1997.(VI.26.) sz. határozat értelmében a helyi buszközlekedést, a többször módosított közszolgáltatási szerződés mellékletét (2-es számú melléklet) képező menetrend alapján, 4 járatpárral üzemelteti 2012. évben. Amennyiben a jelenleg alkalmazott menetrendnél kedvezőbb bevezetése válik lehetségessé, abban az esetben a Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Barcs Város Képviselő-testülete a járatok üzemeltetését június 21-től augusztus 31-ig, valamint az iskolai őszi, karácsonyi és tavaszi szünetek időszaka alatt szünetelteti.

 

A szerződésmódosítás aláírásra került.

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete 256/2011. (XII.22.) sz. határozatával az önkormányzat tulajdonában lévő temetők üzemeltetésének ellenőrzéséről szóló beszámolóval egyetértett, azt elfogadta. Az üzemeltetést végző Szalai és Társa Temetkezési, Kereskedelmi és Szolgáltató BT. dolgozóinak megköszönte a 2011. évben végzett folyamatosan jó színvonalú munkáját.

 

A érintettet a döntésről értesítettük.

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete 258/2011. (XII.22.) sz. határozatával a Barcsi Szociális Központ 2009-2010. évi tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadta.

 

A érintettet a döntésről értesítettük.

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 259/2011. (XII.22.) sz. határozatával a Barcsi Szociális Központ pénzügyi, szabályszerűségi utóellenőrzéséről szóló jelentést elfogadta.

 

A érintettet a döntésről értesítettük.

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 260/2011. (XII.22.) sz. határozatával  az előterjesztés 1. mellékletét képező, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását jóváhagyta.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosításokkal történő egységes szerkezetbe való foglalását, valamint a hatályos jogszabályok szerint annak nyilvánosságra hozatalát.

 

A érintettet a döntésről értesítettük.

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete 261/2011. (XII.22.) sz. határozatával az általános gazdálkodási tartalékát növelte az ÖNHIKI második fordulójában kapott 75.000 eFt támogatással, valamint az 65.143 eFt likvid hitel előirányzat növelésével.

A költségvetési rendeleten átvezetésre került.

 

 

1. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 262/2011. (XII.22.) sz. határozatával a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények előirányzat átcsoportosítási kérelmét az alábbiak szerint jóváhagyta:

A Barcsi Nevelési és Oktatási intézmények működési célra átvett pénzeszköz előirányzata 23 240 ezer Ft-tal, felhalmozási célra átvett pénzeszköz előirányzata 224 ezer Ft-tal nőtt.

Kiadási oldalon a személyi juttatások előirányzata 16 917 ezer Ft-tal, a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 4 001 ezer Ft-tal,  az ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzata 6 408 ezer Ft-tal, a felhalmozási kiadások előirányzata 224 ezer Ft-tal növekszik, a dologi kiadások előirányzata 4 086 ezer Ft-tal csökkent.  

 

A költségvetési rendeleten átvezetésre került.

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 264/2011. (XII.22.) sz. határozatával egyetértett azzal, hogy a Kisebbségi Önkormányzatokkal kötött Együttműködési Megállapodások változatlan tartalommal érvényben maradjanak.

 

A érintetteket a döntésről értesítettük.

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 265/2011. (XII.22.) sz. határozatával   elfogadta 2012. évi munkatervét.

 

A érintetteket a döntésről értesítettük.  

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 269/2011. (XII.22.) sz. határozatával az előterjesztés 1. mellékletét képező, a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratát módosító okiratot jóváhagyta. Felhatalmazta Karvalics Ottó polgármestert a módosító okirat, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására.

Az elkészült díjkalkulációról szóló tájékoztató kerüljön a következő képviselő-testületi ülésre megtárgyalásra.

 

A érintetteket a döntésről értesítettük. Az Államkincstár a törzskönyvi nyilvántartásban való átvezetést megtette. A díjkalkuláció jelen testületi ülésen kerül bemutatásra.

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 271/2011. (XII.22.) sz. határozatával   elfogadta Barcs Város Önkormányzata és a Dalkia Energia Zrt.  közt 2000. augusztus 1. napján létrejött Hő-, használati melegvíztermelő és elosztó rendszerek üzemeltetési szerződés  IV. és V. számú szerződésmódosításának tervezetét, amely a határozat mellékletét képezi, és felhatalmazta a Polgármestert azok aláírására.

A szerződés aláírásra került.

 

Barcs Város Képviselő-testülete 272/2011. (XII.22.) sz. határozatával a lakásbérleti ajánlattevők névjegyzékére 2 személyt felvett és 1 személyt törölt.

           

Az érintetteket a döntésről értesítettük.

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete 273/2011. (XII.22.) sz. határozatával öt személy bérleti szerződését meghosszabbította.

 

Az érintetteket a döntésről értesítettük. A szerződések megkötése egy kivételével megtörténtek. Az elmaradt szerződés-hosszabbítás érdekében, az érintett személy ismételt értesítése megtörtént.

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 243/2011. (XII.01.) sz. határozatával  a „Barcs 2019” és a „Barcs 2020” kötvények átütemezések bírálatáról szóló értesítésekben meghatározott feltételeket – amelyek a határozati javaslat mellékletét képezik - elfogadta az alábbi eltéréssel: a 2011. évi csökkentett tőkefizetési kötelezettségének 2011. december 22.-én tud eleget tenni.

A Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert és a címzetes főjegyzőt a szerződés módosítás aláírására.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 202/2011. (X.11.) sz. határozatával a 167/2011. (VII.28.) számú határozatát az alábbiak szerint módosította:

1. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Barcs 2019” és a „Barcs 2020” kötvények lejáratáig a kamatfelárának 2,50 %-os emelésével elviekben egyetért.

2. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja, hogy a 2014. évig terjedő időszakban a 2,50%-os, illetve a 4,00%-os kamatemelés közötti különbözetet a fent nevezett kötvények tőketörlesztésére fordítják.

3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés módosítás kezdeményezésére azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az OTP Bank Nyrt. által a módosításról küldött, a részletes szerződéses feltételeket tartalmazó tájékoztatója megegyezik a Képviselő-testület által jelenleg elfogadott módosításokkal, akkor a szerződés megköthető, a Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a címzetes főjegyzőt a szerződés aláírására. 

A szerződés aláírásra került.

 

1.)  Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 236/2011. (XI.24.) sz. határozatával Kincsei Jánosnak a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények igazgatójának közalkalmazotti jogviszonyát – ezzel együtt vezetői megbízatását – saját kérésére 2011. december 18. napjával közös megegyezéssel megszüntetette

A Képviselő-testület egyetértett Kincsei János kérelmére 2011. december 19-től történő korengedményes nyugdíjazásával.

A Képviselő-testület felhatalmazta Barcs Város Önkormányzatának polgármesterét, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésével kapcsolatos munkaügyi iratok és a korengedményes nyugdíjazáshoz szükséges megállapodások, nyilatkozatok aláírására.

A Képviselő-testület a korengedményes nyugdíj és az egyéb felmerülő költségek fedezetét az általános gazdálkodási tartalék terhére biztosítja.

Barcs Város Képviselő-testülete megállapította a 138/1992. Kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 5. § (16) bekezdése alapján, hogy Kincsei János vezetői megbízásának visszavonásától az intézményvezetői pályázat lebonyolításáig terjedő időszakban az igazgatói feladatokat az intézmény SZMSZ-ében foglaltak alapján az általános igazgatóhelyettes Csonka Zoltán látja el.

Barcs Város Képviselő-testülete Csonka Zoltán havi illetményét megállapította.

Kincsei János jogviszonyának megszüntetéséhez és Csonka Zoltán megbízásához illetve illetményének módosításához szükséges iratok elkészültek.

Barcs Város Képviselő-testülete 208/2011. (X.20.) sz. határozatával  a KAPOS VOLÁN Zrt, a barcsi helyi buszközlekedés működési költségeinek alakulására vonatkozó beszámolóját elfogadta. A beszámoló szerint számított nyereség és tényleges nyereség közötti nyereségkülönbség pótlását, és veszteség kiegyenlítését, összesen 983 eFt-ot számla alapján biztosítja, ezzel egyidőben intézkedik a kapott 253 eFt állami normatív támogatás, szolgáltató felé történő megtérítésére. A 2011. évi költségvetésben tervezett előirányzatból felszabaduló 517 eFt-ot, a 2011. évi költségvetés általános gazdálkodási tartaléka keretére csoportosítja át.

Barcs Város Képviselő testülete felkérte a polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a KAPOS VOLÁN Zrt.-vel az elvárt nyereség 8 %-ról 5 %-ra történő csökkentése érdekében, és felhatalmazta a közszolgáltatási szerződés módosítására és annak aláírására, a tárgyalások eredményének függvényében.

A megállapodás aláírásra került. A pénzügyi rendezés megtörtént.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 213/2011. (X.20.) sz. határozatával Barcs Város Önkormányzat tulajdonát képező, a vagyonrendeletben 225. sorszám alatt nyilvántartott, 13825 m2 területű, 1861/3 hrszú ingatlanból a kérelmező által becsatolt vázrajzon megjelölt 211 m2 területet forgalomképessé nyilvánította.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülte a 1861/2 hrsz-ú területhez a határozati javaslat melléklete szerinti vázrajzon jelölt 211 m2 területet értékesíti Petrinovics Péter Barcs, Széchenyi u. 3. II/13. szám alatti lakosnak 2000,-Ft/m2 árért, 422.000,- Ft-ért + az értékbecslés díja bruttó 12.500,-Ft, azaz összesen 434.500 Ft vételárért.

Felhatalmazta a Polgármestert a jogerős telekhatár változási határozatot követően az adásvételi szerződés aláírására.

A szerződés aláírásra került. A kifizetés megtörtént.

 

 

I.          Barcs Város Képviselő-testülete 9/2011. (I.27.) sz. határozatával a Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában dolgozó köztisztviselők számára a teljesítménykövetelmények alapját képező 2011. évi célokat az alábbiakban határozta meg:

1.)          A Képviselő-testület által elfogadott ciklusprogramban, gazdasági programban, koncepciókban, irányelvekben a 2011. évre vonatkozó feladatok végrehajtása.

2.)          A Képviselő-testület 2011. évi munkatervében tervezett előterjesztések szakszerű és színvonalas előkészítése, a hozott döntések jogszerű végrehajtása.

3.)          Az önkormányzat törvényes működése, jogszabályokban foglaltak, az önkormányzatra vonatkozó rendelkezések betartása. Az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata, ha szükséges, azok aktualizálása.

4.)          A lakosság, valamint a vállalkozások megismertetése a Képviselő-testület döntéseivel, illetve a döntés-előkészítésbe történő bevonása vélemény-nyilvánítási lehetőség megadásával.

5.)          A hivatal köztisztviselőinek jogszabály szerinti közreműködése a 2011. évi kisebbségi választás adminisztratív előkészítésében és zökkenőmentes lebonyolításában.

6.)          A 2010. évi költségvetési beszámoló szabályszerű, határidőre történő elkészítése.

7.)          Az önkormányzat működéséhez szükséges pénzeszközök megfelelő biztosítása, hatékony és szigorú felhasználása.

8.)          A saját bevételek növelése az adóbehajtás, valamint az adóellenőrzés hatékony végzésével, pályázati források megszerzésével. Az önkormányzati bevételek növelése, különös tekintettel a hátralékok csökkentésére, a kintlévőségek behajtására és az ellenőrzési tevékenység fokozására.

9.)          Fordítson kiemelt figyelmet az önkormányzat vagyonának intézményi használatára, a vagyon értékelésére és nyilvántartására. Vagyonhasznosítási javaslatokkal segítse a Képviselő-testület tulajdonosi döntéseit.

10.)      A pályázatok figyelésével, megírásával, érdekeltek tájékoztatásával, a pénzügyi és egyéb természetbeni források, illetve felajánlások összegyűjtésével és rendszerezésével kapcsolatos feladatok hatékony ellátása a 2011. évi pályázatokon való sikeres részvétel érdekében.

11.)      A megkezdett beruházások megvalósulásának figyelemmel kísérése.

12.)      Az úthálózat fenntartásával és felújításával kapcsolatos célkitűzések megvalósítása.

13.)      Az intézmények szakmai programjának megvalósulása érdekében az intézmények működési feltételeinek biztosításában való közreműködés.

14.)      A város honlapjának fejlesztése, naprakészen tartása.

15.)      A sportélet, sporttevékenység segítése, a működő szervezetek támogatása, a sport támogatását célzó támogatások megpályázása.

16.)      A közterületek rendjének, tisztaságának és rendeltetés szerinti használatának biztosítása, a közterületen végzett jogellenes tevékenységek megelőzése, megakadályozása és megszüntetése.

17.)      A hivatal informatikai rendszerének fejlesztése, az elektronikus közigazgatás megvalósításának előkészítése.

18.)      A hatékony munkavégzés érdekében az új, változó jogszabályok elsajátítása, magas színvonalú alkalmazása. Gondoskodni kell a Polgármesteri Hivatal legfontosabb szakmai értékének, a szaktudásnak a növeléséről, megőrzéséről. Ennek érdekében ösztönözni kell a munkatársak innovatív kezdeményezéseit, szakmai felkészültségük folyamatos fejlesztését.

19.)      Kiemelt figyelmet kell fordítani a köztisztviselők jogállásáról és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényekből és a végrehajtásukra kiadott rendeletekből adódó feladatok ellátására.

20.)      Az ügyintézés és a feladatok ellátása során hangsúlyozott elvárás az objektivitás, a pontos, etikus, kulturált, udvarias munkavégzés, példamutató emberi magatartás.

21.)      A felügyeleti hatóságok 2010-2011. évi vizsgálati megállapításaiból eredő feladatok teljes körű végrehajtása, a problémák felszámolása.

22.)      Az éves ellenőrzési tervben foglaltak végrehajtása.

  1. II.A Képviselő-testület felhívta a polgármestert és a jegyzőt, hogy a köztisztviselők személyre szóló teljesítménykövetelményét állapítsák meg, majd végezzék el a teljesítés értékelését.

 

2011. december 31-ig a köztisztviselőkkel szemben támasztott egyéni teljesítménykövetelmények értékelése megtörtént és kiosztásra került. A teljesítményértékelés számadatai:

Jó: 12 db (17 %)

Kiváló: 37 db (83 %)

 

B a r c s, 2012. január 20.

 

 

                                                                                                            Karvalics Ottó

                                                                                                             polgármester

 

Határozati javaslat:

 

A Képviselő-testület a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

Barcs, 2012. január 20.

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyző



K I M U T A T Á S

a jegyzői hatáskörben hozott döntések alapján

2011. január 01.-december 31-ig kifizetett segélyekről

                                                                                                                                                         e/ft                                                                                       

 

2011. évi

előirányzat

2011.11.30-ig

kifizetett

2011.

december hó

Teljesítés összesen

Rendszeres szociális segély

Bérpótló juttatás

Időskorúak járadéka

Gyermekvédelmi kedvezmény

Ápolási díj

-          normatív

Óvodáztatási támogatás

 

18 468

 

196 337

 

650

 

12 760

 

 

24 613

 

1 000

 

20 153

 

143 635

 

596

 

12 226

 

 

21 381

 

510

 

 

2 125

 

16 690

 

54

 

-46

 

 

2 065

 

520

 

22 278

 

160 325

 

650

 

12 180

 

 

23 446

 

1 030

Közgyógyellátás

Közlekedési támogatás

 

300

 

1 200

 

364

 

780

 

 

-

 

-

 

364

 

780

Segélyek összesen   :

255 328

199 645

21 408

221 053

Ápolási díj  TB járuléka

5 811

5 068

457

5 525

Dologi  kiadás

2 200

2 134

233

2 367

Összesen

263 339

206 847

22 098

228 945

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K I M U T A T Á S

a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntései alapján

2011. január 01.-  december 31-ig kifizetett segélyekről

                                                                                                                                                          e/ft                                                                                      

 

2011.évi

előirányzat

2011.11.30-ig

kifizetett

2011.

december hó

Teljesítés

összesen

Lakásfenntartási támogatás

-          normatív

-          méltányossági

 

Ápolási díj

-          méltányossági

 Lakbértámogatás

 

 

25 056

5 040

 

 

16 992

 

1 680

 

 

23 403

4 544

 

 

11 671

 

956

 

 

 

2 708

287

 

 

886

 

89

 

 

26 111

4 831

 

 

12 557

 

1 045

 

Átmeneti segély, egyszeri méltányossági segély   

 (bérlettérítés, közüzemi díj)

Temetési segély

Köztemetés

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

 

25 000

 

 

 

 

1 200

 

5 000

 

3 000

 

15 327

 

 

 

 

406

 

1 381

 

2 701

 

 

1 970

 

 

 

 

116

 

134

 

33

 

17 297

 

 

 

 

522

 

1 515

 

2 734

 

Segélyek összesen   :

82 968

60 389

6 223

66 612

Ápolási díj  TB járuléka

4 078

2 867

240

3 107

Dologi  kiadás

300

156

-

156

Összesen

87 346

63 412

6 463

69 875

2011. 12. 01.-2011. 12. 31. között egyedi ügyekben hozott döntések száma:

 

Átmeneti segély megállapítása:                      238 db.

                            elutasítása:                              5 db.

Egyszeri méltányossági segély megállapítása: 87 db.

                                                    elutasítása:       0 db.

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás:            7 db.

                                                 elutasítása:          0 db.

Temetési segély megállapítása:                           4 db.

Köztemetés megállapítása:                                  1 db.

Lakásfenntartási támogatás megállapítása:     48 db.

                                                 elutasítása:           2 db.

                                                 megszüntetése:     2 db.

Ápolási díj megszűnése:                                        0 db.

Az elutasítások oka: 1 főre jutó jövedelem összege.


 

BESZÁMOLÓ

 

 

 

Az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről

 

Polgármester átruházott hatáskörökben hozott döntése:

 

Barcs Város Képviselő-testülete 17/2011.(VIII.05.) sz. önkormányzati rendelet 10. § (4) bekezdésében kapott jogkörömben, az önkormányzat tulajdonában lévő piaci alapon bérbe adható bérlakásokra 2011. augusztus 05. - 2012. január 18.-ig 13 alkalommal írtam ki pályázatot.

 

Barcs Város Képviselő-testülete 17/2011.(VIII.05.) sz. önkormányzati rendelet 32. §-ban kapott jogkörömben, az önkormányzat tulajdonában lévő pályázat útján bérbe adható helyiségekre 2011. augusztus 05. - 2012. január 18.-ig 4 alkalommal írtam ki pályázatot.

 

Barcs Város Képviselő-testülete 17/2011.(VIII.05.) sz. önkormányzati rendelet 28. § (3) bekezdésében kapott jogkörömben, az önkormányzati bérlakásba való beköltözéshez bérbeadói hozzájárulást 2011. december 22. – 2012. január 18.-ig 1 alkalommal adtam.

 

Barcs Város Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport Bizottsága átruházott hatáskörben az alábbi döntést hozta:

 

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság 2/2012.(I.18.) számú határozatával

 

  1. A 2012. évi Magyar Kultúra Napja alkalmából városi szintű kitüntetést ítélt oda az alábbi személyeknek:

 

Plecskóné Czigány Editnek a BNI Vikár Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárának, igazgatójának

 

Bauer Vendelnek a Német Nemzetiségi Kórus vezetőjének

 

Kissné Vránics Katalinnak a Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskola tanárának

 

Lipics Barnának a Barcsi Musical Társulat Egyesület alapító tagjának

 

Dibuz-Pávics Juditnak a BNI Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium tanárának.

 

  1. A bizottság a 2012. évi Magyar Kultúra Napja alkalmából 4 főt nem részesített városi szintű elismerésben.

 

 

 

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottsága átruházott hatáskörben az alábbi döntést hozta:

 

 

 

Barcs Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottsága 5/2012.(I. 17.) számú határozatával 1 fő és élettársa szociális lakásbérletre vonatkozó kérelmét elutasította.                                           

 

Barcs Város Képviselő-testülete Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottsága átruházott hatáskörben az alábbi döntést hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottsága 11/2012. (I.17.) sz. határozatával 1 fő és élettársa szociális lakásbérletre vonatkozó kérelmét elutasította.

 

 

 

A Drávaszentesi Településrészi Önkormányzat átruházott hatáskörben az alábbi döntést hozta:

 

A Drávaszentesi Településrészi Önkormányzat 28/2011. (XII.21.) DTÖ sz. határozatával döntött arról, hogy a mikuláscsomagok költségeinek kiegészítésére további 4.261 Ft-ot biztosított a saját pénzeszközei terhére.

 

A Drávaszentesi Településrészi Önkormányzat 29/2011. (XII.21.) DTÖ sz. határozatával döntött arról, hogy a karácsonyfa díszítés költségeire 9.960 Ft-ot biztosított a saját pénzeszközei terhére.

 

A Drávaszentesi Településrészi Önkormányzat 30/2011. (XII.21.) DTÖ sz. határozatával döntött arról, hogy karácsonyfa égők költségeire 5.063 Ft-ot biztosított a saját pénzeszközei terhére.

 

A Drávaszentesi Településrészi Önkormányzat 32/2011. (XII.29.) DTÖ sz. határozatával döntött arról, hogy játékvásárlásra 8.650 Ft-ot biztosított saját pénzeszközei terhére.

 

 

 

 

 

B a r c s, 2012. január 20.

 

 

 

                                                                                               Karvalics Ottó s.k.

 

                                                                                                 polgármester

 

 

 

 

 

Határozati javaslat:

 

A Képviselő-testület az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről szóló beszámolót elfogadja.

 

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

 

Barcs, 2012. január 20.

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

 

címzetes főjegyző