Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Barcs Város Önkormányzatának Sporttal Kapcsolatos Feladatai

(Hosszú távú fejlesztési sportkoncepció.)

 

A sporttal kapcsolatos feladatok maghatározását a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § és 16. §. (1), valamint a 2004. évi I. törvény a sportról 55. § (1) pontja írja elő. A törvényi szabályozás szellemében a települési önkormányzat illetékességi területén kötelező feladatot lát el a sporttevékenység támogatására.

Az Alkotmány 70/D § (1) pontja értelmében „a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez”. A testkultúra az egyetemes kultúra része, az egészségvédelem (megelőzés és a rekreáció) fontos eszköze, a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja. Ez a jog többek között a rendszeres sportolás biztosításával valósítható meg.

Barcs város sportkoncepciójának alapvető célja, hogy meghatározza azokat a hosszú távú sportfeladatokat, amelyek megvalósításával a város lakósságának mind szélesebb köre számára lehetővé válik az egészséges , mozgásgazdag életmód. Fontos szempont, hogy a testnevelés és a sport támogatásával az ifjúság részére ingergazdag tevékenységi formát nyújtsunk, ezzel is hozzájárulva a sporttal kapcsolatos önveszélyeztető káros tendenciák (dopping) csökkenéséhez, a káros szenvedélyek (alkohol, kábítószer) háttérbe szorításához.

A sportkoncepció az alábbi elvek figyelembevételével került összeállításra:

* feleljen meg a sporttörvényben a települési önkormányzatok számára megfogalmazott követelményeknek;

*reálisan mutassa be városunk sportját;

*segítse a város sportja hosszú távú céljainak megvalósítását;

*feleljen meg a város lakóssága egészségének megőrzését és teljesítőképességének növelését

biztosító követelményének.

A város sporttevékenységének főbb szempontjainak meghatározása

Versenysport

Az eddigi eredményekre építve és azokat   megtartva – a korábban meghatározott sportági területeket:   atlétika, cselgáncs, karate, női-férfi kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, triatlon-duatlon– folytatni kell a megkezdett és eredményesen működő versenysportot és annak támogatását (szakosztályokat-sportolókat). A versenysport számára az utánpótlás nevelés területén biztosítani kell a kiválasztást, és a szakosztályok felé történő felfelé áramoltatást a versenyzési lehetőségek megteremtésével. Utánpótlás bajnokságban való részvétel lehetőségét biztosítani kell a labdajátékokban (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda) és a küzdősportágakban. A versenysport területén a lehetőségeinkhez igazodva a lehető legmagasabb osztályba való szereplést kell megcélozni. Labdarúgásban a tartós NB II-es szereplés megvalósításához az önkormányzati támogatás megtartása mellett a szponzori háttér megerősítésére kell törekedni, bevonva a helyi, regionális tőkeerős vállalkozókat is. Az önálló gazdálkodás feltételeit kell mihamarabb megteremteni. A többi labdajátékban (kézilabda, kosárlabda) és az egyéni sportágakban is reálisan kell meghatározni a versenyzés szintereit a meglévő anyagi, tárgyi és személyi feltételek figyelembevételével.( Az úszó szakosztály alapszinten kell, hogy működjön uszoda hiányában, a kézilabda sportágban több sportági szakember beállítására van szükség.) A szakosztályok a teherbíró képességüknek megfelelően határozzák meg a sportági célkitűzéseiket. ( Satelit FC megye II. osztályba való szereplése a településrész számára is teljesíthető. Az egyéni sportágakban az alapképzés mellet az alapszintű versenyek a döntőek – triatlon,judo,karate,erőemelés.) A tehetséges sportolók részére kell csak magasabb szintű versenyzést biztosítani. A különböző osztályban való szereplésnél meghatározónak kell lenni –az önkormányzati támogatás mellett- a saját erőnek, valamint a szponzori támogatásnak.

Szükséges a minél szélesebb bázisú szakosztályok, egyesületek (tagság, szülők, támogatók) működési feltételeinek biztosítása. A sokszínű sportágválasztási lehetőséggel az ifjúság sokoldalú felkészítését, edzését tudjuk elősegíteni. A tradicionális sportágak mellett az érdeklődés kielégítésére alkalmas sportágakat is segíteni kell. A labdajátékok (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda) mellett a jelenleg kiváló eredményekkel rendelkező küzdősportágak működési feltételeit (tornatermi edzéseit) városi szinten biztosítottuk és továbbra is biztosítjuk.

A város folyóparti jellegéből eredően a vizisport (evezés, vizitúrák) feltételeinek kialakítása megkezdődött a hajókikötő és a BVSE vizibázis kialakításával, amelyek a drávai strand megnyitásával jelentősen előtérbe kerültek. Jelenleg csak a vizitura jelleg a meghatározó. A nyári hónapokban egyre többen veszik igénybe a szakosztály kenuit rövidebb-hosszabb túrákra. A kajak-kenu versenyszakosztály megalakítása később válik reálissá. A strand fogadóképessége érdekében további pihenő és kikapcsolódási hely kialakítását kell megoldani ( öltözők, kiszolgáló egységek, strandkézilabda pálya, parkoló).

A sportágak zöme a férfi lakósság számára elérhető leginkább. Törekedni kell a női sportszakosztályok megteremtésére, működtetésére. A már működő női kézilabda és kosárlabda szakosztály mellett a női labdarúgás és a női torna sportágakat lenne célszerű fejleszteni.

Sportszakosztályok:

sportág

sportolási szint

létszám

csapatok száma

edző /testnevelő száma

Labdarúgás

 

 

 

 

BSC

NB II.

165 fő

7

5/1

Satelit FC

Megyei II. osztály

122 fő

7

3/-

BVSE

1.atlétika

utánpótlás

42 fő

4/3

2.cselgáncs

utánpótlás

57 fő

3/-

3.erőemelés

utánpótlás

24 fő

1/1

4.karate

utánpótlás

62 fő

2/-

5.kézilabda

3

1/-

férfi

NB II.

38 fő

női

megyei

17 fő

6.kosárlabda

3

2/1

férfi

megyei

15 fő

női

megyei

18 fő

utánpótlás

19 fő

7.Triatlon

   Utánpótlás

         42 fő

2/1

8. Úszás

utánpótlás

33 fő

 

1/1

9. Vizitura

rekreáció

33 fő

A 11 szakosztályban összesen    687 fő sportol.

24/8

Megalakult a sakk szakosztály is, 2005. január 1-től kérik a felvételüket a Barcsi Városi Sportegyesületbe.

A városi szintű sportorvosi alapellátáson túl –vizsgálatok bővítésével, szaktanácsadással- segíteni kell a versenysport kibontakozását.

Utánpótlás nevelés érdekében szélesíteni kell az Sport XXI. rendszer helyi működési szintereit minden olyan sportág tekintetében, amely a város versenysportja részére nevel sportolókat (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, atlétika). Az országos versenyprogramnak megfelelő korosztályos sportesemények megrendezését, valamint azokon való részvételt biztosítani kell (Diákolimpia, NUPI által kiírt versenyek). Tudatossá kell tenni az ezzel kapcsolatos sportvezetői, intézményi és egyesületi együttműködést. Az iskolai, egyesületi és önkormányzati sportkoordinációt konkrétabban, naprakészen kell megoldani, a sportági-szakági fejlesztési tervek készítése alkalmával a programokat előre egyeztetni kell.

A magas szintű utánpótlás képzés érdekében Utánpótlás Nevelési Központ létrehozása is indokolt. Amelynek a már emelt szintű testnevelési óraszámmal működő iskola lehet az alapja ( Deák Ferenc Általános Iskola).

Az utánpótlás nevelés hatékonyságának fokozása, és a sportolók megtartása érdekében előremutató lenne a felmenő rendszerre épülve – alsó-, és középfokú oktatási intézmények bevonásával – sportági (vagy sport) osztályokat szervezni labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, atlétika, karate, judo sportágakra épülve.

A labdarúgó sportágban az egymásra épülő korosztályos foglalkozást, képzést kell megvalósítani egyesületi keretek között (Góliát-,Bozsik-program). Valamennyi korosztályra épülő Barcsi Labdarúgó Edzésközpont létrehozásának, működésének feltételeit kell megteremteni (személyi, létesítmény, anyagi feltételek). A már megkezdett létesítmény felújítás folytatásaként az MLSZ által meghirdetett létesítményfejlesztési programokhoz kell csatlakoznunk pályázatokon keresztül (műfüves pálya, világítás). Atlétikában is bekapcsolódtunk az országos programokba.( Nemzeti Atlétikai Program- N.A.P., Heraklész program), amelyet az iskolai és szakosztályi szinten bővíteni szeretnék.

Ezen fő célok megvalósításának alapja a sporttal foglalkozó helyi szervezetekkel, egyesületekkel, szakosztályokkal, intézményekkel való szoros együttműködés. Az iskolákban a nyugdíjazás vagy egyéb okok miatt megüresedő testnevelő tanári állásokat a meghatározott sportági céloknak megfelelő szakemberekkel kell betölteni. Jelenleg 19 testnevelést tanító pedagógus dolgozik az oktatási intézményeinkben. (A táblázat a testnevelést ténylegesen tanítókat tartalmazza.)

ISKOLA

TESTNEVELŐK

TESTNEVELŐK VÉGZETTSÉGE

Deák Ferenc Általános Iskola

Gáspár Dénes
Varga Zoltánné

Ciráki László

Testnevelés-fizika-német
testnevelés-népművelő

testnevelő

Arany János Általános Iskola

Pálmai Eleonóra
Honfi Zsolt

testnevelés
testnevelés

Dráva-Völgye Középiskola

Bukovics Zoltán Bátori Ágnes

Kulcsárné Tóth Ágnes

Szemán Gergely

Kovács István

testnevelő

TF

TF

TF

TF

Széchényi Ferenc Gimnázium

Nagyné Bankó Bea
Gyűrűs Katalin
Szabó Nándor

Bencsikné Lorch Barbara

testnevelés-német
TF
testnevelés-matek

TF

Ipari és Kereskesdelmi

Szakképző

Paluskáné P. Melitta
Vodenyák Imre

testnevelés-horvát
testnevelés-történelem

Szivárvány Általános Iskola

Szatmári Ditta
Simon Gabriella

Strublics Roland

testnevelő
GYP. asszisztens

GYP. asszisztens

 

A városi sportlétesítmények fenntartása, működtetése:

Barcs város önkormányzata a tulajdonában lévő sportlétesítményeket megállapodás keretei között az egyesületek részére használatra biztosította. A megállapodás fenntartása mellett a sportszakosztályok használják a város sportlétesítményeit, amely létesítmények állagmegóvásához évente biztosít meghatározott keretet az önkormányzat.

A városban meglévő sportlétesítmények lehetőséget biztosítanak a versenysport, diáksport és szabadidősport kibontakozásához.

 

Sportlétesítmény

Méret

Működtetés

összesen

Szabadidő Központ

 

 

 

labdarúgó pálya

105 m x65 m

egyesületi

10 sportpálya

     edzőpálya

100 m x 60 m

egyesületi

atlétika pálya

400 m -távolugró

egyesületi iskolai

kosárlabda pálya

45 m x 24 m

városi

kézilabda pályák

3 x 40 m x 20 m

városi

Tenisz pályák

3 x 44 m x 22 m

városi

Somogytarnóca

 

 

 

labdarúgó pálya

105 m x 65 m

egyesületi

2 sportpálya

kézilabda pálya

40 m x 20 m

egyesületi

Arany J. Á.I.

kézilabda pálya

40 m x 20 m

iskolai

2 sportpálya

1 tornaterem

futó pálya

80 m

iskolai

tornaterem

24 m x 12 m

iskolai

Deák F. Á.I.

 

 

 

Kézilabda pálya

40 m x 20 m

iskolai

1 sportpálya

1 sportcsarnok

sportcsarnok

36 m x 18 m

iskolai -városi

Kereskedelmi és Ipari

 

 

 

kézilabda pálya

40 m x 20 m

iskolai

1 sportpálya

1 tornaterem

tornaterem

24 m x 12 m

iskolai

Szivárvány GYPK

 

 

 

kézilabda pálya

38 m x 20 m

iskolai

1 sportpálya

1 tornaterem

tornaterem

12 m x 6 m

iskolai

Széchényi F. KI.

 

 

 

kézilabda pálya

40 m x 20 m

Iskolai

2 sportpálya

1 tornaterem

atlétika pálya

200 m

iskolai

tornaterem

26 m x 15 m

iskola

Dráva Völgye KI.

 

 

 

kézilabda pálya

40 m x 20 m

iskolai

1 sportpálya

1 tornaterem

1 sportcsarnok

kondicináló terem

20 m x 10 m

Iskolai - városi

sportcsarnok

44 m x 22 m

iskolai -városi

Régi BSC

 

 

 

labdarúgó pálya

110 m x 65 m

városi- iskolai- SE

2 sportpálya

Atlétika

400 m

városi-iskolai

 

Összesen: 21 sportpálya - 5 tornaterem - 2 sportcsarnok

                

-A Barcsi SC által használt sportpályák és lelátó felújítására sikeres pályázatot adtunk be a Gyermek-, Ifjúsági és Sport Minisztériumhoz. A felújítási munkálatok megkezdődtek. A közel 30 millió forint értékű felújítás és átalakítás után bővül az  öltözők száma, a nézőket modern, kultúrált ülésekkel fogadjuk a lelátón. A sportolók kiszolgálása is jelentősen javul, amelytől az egyesülethez való kötődés növekedését reméljük. Tovább kell folytatni a felújítást a sportpályák szakszövetségi meghatározása alapján (stadion -fő pálya-, edzőpálya bekerítése, a labdarúgó pálya körül lévő atlétikai futópályát újabb salakréteggel minőségi atlétikai versenyek megrendezésére alkalmassá kell tenni.). A kialakításra kerülő két kispálya befejezése az iskolai, valamint a szabadidősport gondjait oldja meg.

Az edzőpálya világítását is tervezzük.

A Szabadidő Központ fogadóképességét (pályákat, kiszolgáló létesítményeket) alkalmassá kell tenni a különböző sportágak felkészülési-edzési feltételek kiszolgálására. Lehetőség szerint valamennyi sportág bázisává kell tenni a központot.

A létesítmény szakszerű működtetését, vagyonvédelmét meg kell oldanunk.

Az Olimpiai Park sportcélú hasznosításának lehetőségeit kell felmérni, lehetőség szerint kiépíteni.    

-Somogytarnócán egyre több utánpótlás labdarúgó csapat játszik. Sok korosztályos versenyt

rendeznek. A pályák megfelelőek, sportöltöző (vizesblokk) felújításra szorul.

        

- Az oktatási intézmények sportlétesítményei alkalmasak az iskolai testnevelés megtartására. Valamennyi iskolánkban sportudvar, tornaterem vagy sportcsarnok van. A tanórai és a tanórán kívüli sportolás feltételeinek megfelelnek. A tornatermek kihasználtsága a téli hónapokban 100% körüli, amely a mozgásigény iránti érdeklődés magas szintjét jelenti. A Dráva Völgye Sportcsarnok valamint a Deák Ferenc sportcsarnok a versenysport több területét kielégítik (kézilabda, kosárlabda, teremlabdarúgás, karate, judo, erőemelés). A többi iskolai tornateremmel kiegészülve a sportági felkészülést, a szabadidősport, rekreációs   sporttevékenység feltételeit is megoldják.

Az intézmények világítás rekonstrukciója keretében három tornaterem belső világítása megoldódott. A küzdőtér felújítása több iskolában megtörtént. A Deák Ferenc sportcsarnok világítás korszerűsítése az egyik legfontosabb feladatunk. Az anyagi forrás megteremtéséhez a pályázati lehetőségeket ki kell használni.

A Dráva Völgye sportcsarnok parketta felújítása ez év augusztusában megtörtént, a

világítás itt is korszerűsítést igényel.

A szabadidősport feltételeinek fejlesztése

A lakósság körében a hasznos szabadidő eltöltése egyre nagyobb figyelmet érdemel.

Az egészséges életmód feltétele, hogy minél többen kapcsolódjanak be olyan sport- tevékenységbe, amely nem azonos a versenysporttal, de a szervezet mozgásigényét kielégítik. A lakosság ilyen irányú igényét az alábbi feltételrendszerek kialakításával biztosíthatjuk:

-         Városi sportprogramok szervezése (alapszintű bajnokságok, futó-kocogó napok, óvodások és nők sportnapja, idősebbeknek szervezett sportrendezvények, városi szintű sportnapok). Fontos szempont, hogy mindenki az érdeklődésének, korosztályának megfelelő lehetőséget kapjon a sporton belül, amely kihat a „civil” élet szintereire is.

-         Folytatni kell a kerékpár utak kiépítését a Dráva parton a környező természetvé- delmi területek felé.

-         A drávai strand kiépítése kiszolgáló létesítményekkel együtt ((öltözők,zuhanyozók, sportpályák).

-         A többfunkciós fedett uszoda megépítése az egyik legfontosabb feladatunk. (oktatás, edzés, gyógyászat, rekreáció stb.)

-         A már meglévő turisztikai utak felújítása, új útvonalak kialakítása, építése               ( Borókás, Drávatamási felé).

-         A szabadtéri sportpályák fenntartása, felújítása, fejlesztése továbbra is a sportolni vágyók érdekeit kell, hogy szolgálja. Szükséges a kézilabda pályák felújítása, valamint a teniszpályák újraépítése a Szabadidő Központban a már elkészült költségvetési tervek alapján.

-         A szabadtéri játékok létrehozását, felújítását folytatni kell a GYISM által indított játszótér fejlesztési program kihasználásával.

A szabadidősport szervezésének elősegítése

            -   Valamennyi korosztályban- így már óvodákban is- népszerűsíteni kell a sportolás,

                 mozgás előnyeit, jótékony hatását (pl. ovis sportnapok).

-         Az iskolás korú gyermekek és fiatalok sporttevékenységét intézményi keretek között a mindennapos testnevelés realizált óratervi és tanórán kívüli mozgásformáival kell biztosítani. A gyermekek minél több sportág alapelemeit ismerjék meg a későbbi sportág választáshoz, az egészséges életmód kialakításához. A mozgásigény kialakítása kiemelt feladat.

-         A nők és családok sportolási lehetőségét, a sportkínálatot szélesíteni kell (intézményi sportnapok, túrák, életmód klubok).

-         A tömeges részvétellel zajló sportrendezvények szervezésére a testnevelő tanárokból álló szervező bizottságot kell létrehozni. Rendezvények: ünnepi, futások, triatlon-duatlon versenyek, sportnapok, határfutás, teremlabdarúgó kupák, ovis sportnap stb.

-         Figyelemmel kísérjük a fogyatékkal élők sportolási igényét. Az általuk kezdeményezett   sportprogramok szervezésében, lebonyolításában aktívan közreműködünk.

-         Fontos szempont a versenysport szakosztályok kezdeményező szerepe -pozitív eredmények, a sportolók közreműködése- a szabadidősport programjainak kialakításában.

Nemzetközi sportkapcsolatok

-         A nemzetközi sportkapcsolatok elsősorban a versenysport szakosztályokra kell,

     hogy épüljenek. A közeli testvérvárosunkkal (Viroviticával) több sportágban is

     gyakori a sportkapcsolatunk. Folytatni kell a szakmai alapokon álló   együttműkö-  

     dést (judo, karate, kézilabda).Erősíteni kell a nagy hagyományokkal rendelkező

     labdarúgó csapatok kapcsolattartását (BSC-BORAC , TVIN). A német és román

     testvérvárosainkkal is   újra   kell gondolni a kapcsolatfelvételt ,a kölcsönösség

     szem előtt tartásával, a felnőtt és utánpótlás csapatok tekintetében.

     A szlovák Zselíz városával is tervezzük a sportkapcsolat felvételét.

-         A hagyományokkal rendelkező határfutó versenyt tovább kell fejleszteni, minél többen legyenek részesei a nemzetközileg is fontos sporteseménynek.

-         Városunk elhelyezkedéséből fakadóan-határközeliség- a szabadidősportban be lehet vonni a környező horvát települések fiataljait az eddigi gyakorlatnak megfelelően. Ezzel is gazdagíthatjuk sportprogramjaink színvonalát.

Kistérségi sport segítése:

            -A város sportja mellett- mint önként vállalt sportfeladat – segíteni kell a kistérségi  

             sportot. Az utánpótlás gondozása mellett (Bozsik 1-2.labdarúgás) helyi kezdeménye-

            zésű rendezvényeket is támogatjuk. A babócsai NÁRCISZ futást, a szuloki falunap

             futást, somogytarnócai és darányi falunap sportprogramokat továbbra is segítjük.

-Nyitott – környező települések gyermekeinek is hozzáférhető- tanfolyamokat

szervezünk.(úszást, evezést, labdajátékok, karate,judo stb.)

- A versenysportban – különösen a labdarúgásban- rendszeres találkozókat segítjük

a városi sportpályák biztosításával.

     - A diáksport körzeti versenyeinek városi szintű koordinálását továbbra is fel kell

       vállalni.(Városi Diáksport Bizottság)

Önszerveződő sporttevékenység feltételeinek elősegítése

            Városunkban nagy hagyománya van az önszerveződő sporttevékenységnek.

-Ezen tevékenységi forma elősegítése érdekében továbbra is biztosítjuk a sportolási  

feltételeket (pályákat, tornatermeket a munkahelyi sporthoz).

-Városi pályázaton támogatási lehetőséget biztosítunk az önszerveződő csoportok

működésének biztosítására (terembér, eszközök használata).

Nemzeti és nemzetek közötti sport népszerűsítése

-         A Dráva Völgye Sportcsarnok lehetőséget jelent a különböző nemzeti válogatottak és magasabb osztályban szereplő csapatok fogadására, mérkőzések és edzőtáborok tartására.

-         Nemzetközi szabadidős programok lebonyolítását is bővíteni kell a Deák Ferenc Sportcsarnok bevonásával.

Az önkormányzat sportfeladatainak végrehajtásához szükséges feltételek biztosítása

           - Biztosítani kell a városi sportiroda működésének alapvető feltételeit.

           -  Elkülönítetten támogatni kell a diáksport keretein belül a tehetséges tanulók

               eredményeiknek megfelelő versenyeztetését.

           - Biztosítani kell a versenysport szakosztályok működésének alapvető feltételeit

             (létesítmények, utaztatás).

         - A városban megrendezésre kerülő, tradícióval rendelkező sportágak fejlődését

               elősegítő, idegenforgalomi vonzattal rendelkező megyei, országos és nemzetközi

               sportversenyek további felvállalása és támogatása indokolt (határfutás, evező

             versenyek, nemzetközi és országos versenyek).

-         Az iskolai tornatermek működtetését biztosítani kell az iskolai testnevelés és tan-

     órán kívüli sportfoglalkozások megvalósítására. Felújításukat éves terv alapján kell

     ütemezni. A Széchényi Ferenc Középiskola tornatermi öltözők felújítása, a Deák

     Ferenc sportcsarnok világítás korszerűsítése a legsürgősebb feladat.

- Az iskolaudvarban lévő sportpályák felújítása ( Arany J. Általános Iskola és a

   Széchényi F. Gimnázium atlétika pályái) és folyamatos karbantartása is  indokolt.    

   A felújításokat, bővítéseket az GYISM-hez beadott pályázatok segítségével kell

   megoldani.

- Városi szintű beruházást igényel egy fedett uszoda építése, amely a folyamatos,  

egész éven át tartó úszásoktatás, edzést-versenyzés, rehabilitáció, az egészséges  

   életmód feltételeit jelentheti és teszi lehetővé.

           - A legeredményesebb barcsi sportolók és edzőik tevékenységét továbbra is el kell

             ismerni, a díjátadást ünnepélyes keretek között, előre meghatározott szempontok  

               alapján kell megoldani.

            - Szorgalmazni és támogatni kell a sportmenedzser képzést, a sportági  szakszövet-

               ségeken keresztül biztosítani kell a játékvezetők, versenybírók, edzők, túravezetők

             képzését és továbbképzését.

- A sportorvosi szolgálat tevékenységének hatékonysága érdekében a vizsgálati

 lehetőség bővítését, valamint a szaktanácsadás színvonalát kell fejleszteni.

          - Továbbra is elő kell segíteni az eltérő tantervű iskolák Diákolimpia versenyrendszer-

              be való bekapcsolódásukat.

            Az önkormányzat a sportcélú feladatok megvalósításához, sportegyesületek támogatásához a hozzájárulás mértékét az éves költségvetési rendeletében határozza meg. Elkülönítetten kell biztosítani az utánpótlás fejlesztésre, a szabadidősportra és versenysportra szánt támogatást. A versenysport támogatása érdekében széleskörű szponzori bázist kell szervezni.

Barcs Város Önkormányzatának sporttal kapcsolatos feladatait (sportkoncepciót) a város Képviselő- testülete ciklusonként újra vizsgálja.

Barcs, 2004-09-09.

                                                                                              Feigli Ferenc sk.

polgármester

Határozati javaslat:

A Képviselő-testület Barcs Város hosszú távú sportkoncepcióját elfogadja.

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

Barcs, 2004. szeptember 13.

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

                   jegyző